Ezután a reggel után fura érzésem volt.

Egész nap és utána még heteken át kérdezősködtem. Mit szólnátok, ha belekezdenék egy sportruházat forgalmazásába. Meglepődésemre Mindenki támogatta az ötletemet. Mindenképpen utána kellett járnom, hogy tényleg csináljak-e egy újabb sportruházati márkát, mert ez sem szerepelt a vágyott feladataim között, viszont olyan módon igen, hogy szeretnék valamit adni, ami én vagyok. Ami az én energiám. Így belekezdtem.

Az 50. születésnapomra, látod sosem késő semmit elkezdeni, megálmodott ruhámat intéztem, amikor a tervezőnek előálltam az ötletemmel, hogy sportruházat. Igent mondott. Úúúúú….. Vettem is pár ezer forintért anyagot, amit Ő kiszabott, megvarrt, és én a fitnesz klubban ahol dolgoztam, el is tudtam adni. Egy hét alatt gazdára találtak a ruhák, a befolyó összegből, és raktunk hozzá megint egy picit, újabb ruhákat készítettünk, nagyon gyorsan megint eladtuk az elkészített ruhákat. Így csináltuk egy évig.

Bizalmam tovább erősödött, annyira, hogy döntöttem, nevet választok. Ennek is utána jártam. Így találtam meg a márka energiáját, mit is szeretnék adni Mindenkinek. Energikus, életteli vidám. Legyen meg először a jelentése, aztán a szó. Azt biztosan tudtam, hogy öt betűs lesz, és „w i” szerepel majd benne. Biztosan „w” a kezdő betűi. Ez is megvan. Kicsit kezdtem kétségbe esni, amikor nem találtam ilyen szót, mert volt még egy megérzésem, hogy latin kifejezést választanék. Elkezdtem a latin szótár „v” kezdőbetűi között kutatni, és megtaláltam a vivae kifejezést, aminek jelentése eleven, életteli. Van benne „vv” öt betű. Ez az!!!